A Francia Idegenlégió ezredei
Az Idegenlégió az Idegenlégió Parancsnokságból (COMLE) és tizenegy hadtestet alkotó ezredből vagy egységből áll (kilenc a szárazföldön Franciaországban, kettő a tengerentúlon). Ezek közül hat ezredet a szárazföldi erők parancsnokságához (CFT) helyeznek el, az egyesített fegyveres dandárokon belül.
Mesterlövész. Az 1RE- n kívül négy ezred található a francia szárazfölön: a Légió 1. felderítőezrede (1er), a Légió 2. gyalogosezrede (2e) valamint két műszaki ezred a 1 REG és 2 REG. Ezek közül az első három a 6. könnyű hadosztály (6e), míg a 2 REG a 27. hegyi gyalogdandár (BMI) része.
6 DLB a francia gyorsreagálású erő része, mely nem csak a Légió ezredeiből áll össze, de a LÉGÓ adja harci egységeinek számottevő részét.
A Légió 2. ejtőernyősezrede
Abban az esetben, ha a FAR valamelyik egysége nem tűnik elég vonzónak a legionárius jelentkezhet 2REP- be. A támaszpont Calviban található. Ennél az egységnél van a legnagyobb esély arra, hogy valaki bevetésen vesz részt az elkövetkező öt évben.
Az ejtőernyősök a francia hadseregben fizetés-kiegészítést kapnak, ez a Légióban sincs másként. A jövendő ejtőernyősöktől a lehető legjobb eredményt várják el. A légiós pályafutása elején abszolvált intelligenciateszteken vesznek részt.
A 2 REP újabb teszteknek vetik alá az újoncot. Az- az igazság, hogy maga a Légió egy elit hadsereg, de az eliten belül is van elit. Ebben az esetben ez a 2 REP- en belül található GCP (Groupement ke Commandos Parachutistes).
Azok a legionáriusok, kik frissen végeztek nem vehetnek részt a GCP részére történő kiválasztásban, de vannak kik ezt tűzték ki célul a későbbi időkere.
Az aki a 2 REP- hez került még gyakoribb kiképzésekkel készítik fel az ejtőernyős feladatokra. Egy legionárius sem kezdheti pályafutását ejtőernyősként, semmi sem akadályozza meg abban, hogy később a 2 REP tagja legyen. A légióban mindig arra törekednek, hogy mindenki megismerje a másik „munkáját”, ezért is van az, hogy aki a 2 REP- nél szolgál a későbbi időkben más állomáshelyekre is kerülhet. Többek közt így eléri a légió, hogy nem válnak az egységek elszigetelté.
Állomáshely található Francia- Guyanában, ahol 3 REI van. Itt megtanulják az őserdei harcokat, és a dzsungelt túlélni. Az újoncokra kemény kiképzés vár, ahol a dzsungelban történő bevetéseken is részt vesznek. Kívülről nézve egzotikus helynek tűnik.
A másik állomáshely Dzsibutiban található. Ez is hasonlóan egzotikus hely mint az előbb említett. Ide a 13 DBLE csapatai kerülnek.
A 13 DBLE mint már említettem vegyes fegyverzetű egység támogatószázaddal. A 13 DBLE-t állandóan megerősíti a 2 REP. Az, aki Dzsibutiban szolgál, jártasságot kap a sivatagi hadviseléshez.
Azok akik Franciaországban szolgálnak, nincs szükségük olyan kemény kiképzésekre, mint a többi egységnek. Persze nem azt jelenti, hogy kevesebbek lennének az előbb bemutatott egységeknél.
A Légió családként való értelmezését az első naptól kezdve belesulykolják a legionáriusokba, melyről a szolgálat ideje alatt soha nem szabad megfeledkezni. A legionárius kiképzése alatt folyamatos a család- hoz való tartozás, de ezt először akkor érzi a katona, mikor megérkezik első állomáshelyére.
Mindennapok a kiképzést követően – mesterlövész–
Mikor beléptél a Légióba, választhatsz álnevet (szerintem ennek ma már semmi értelme, amit most nem is részletezek).
Mindenkit megillet a névtelenség joga. Teljes védelemben részesül a szerződés ideje alatt a jelentkező. Az újonc azzal, hogy belépett a seregbe elvesztette nemzeti és családi gyökereit, kész odaadni akár az életét is a Légiónak. Ez a lelki hozzáállás összekovácsolja légiósokat.
Természetesen a versengések azért megmaradnak itt is. Nagyon precízek a légiósok. Hagyománytisztelők és összetartók. A légiós a tettek embere. Bátrak a harcmezőn (harcban), na és kalandvágyók. Nem szeretik a tétlenséget, sőt le is nézik azokat, kik tétlenül mulatják a napot.
Arról nem is beszélve, hogy nem kedvelik a rutinos embert. A légiós nagylelkűsége odáig terjed, hogy képes feláldozni pénzét, és életét. Vakon bízik parancsnokaiban!
Az, aki lemondott a múltjáról ill. családjáról, nagy tiszteletnek örvend, ezért példaképet keres a Légióban, amit a szerződés ideje alatt rendszerint meg is talál.
Az elitharcos légiós tovább képezheti magát, vagy számos területre specializálódhat.- mesterlövészek–
A következő szakmákat sajátíthatja el: ejtőernyős, aknavetős, rakétás, mesterlövész, búvár szakképesítést szerezhet az idegenlégió igényei szerint az alábbi szakmákban: írnok, könyvelő, raktáros, rádiós, könnyű gépjármű-, kamion- és különlegesen nehézgépjármű-, tömegközlekedési, gépjármű- vagy páncélozott gépjárművezető, munkagépkezelő, lakatos, gépkocsi lakatos, hegesztő, fényező karosszérialakatos, lemezlakatos, fegyverjavító, szakács, testedző, számítógép-kezelő, zenész nyomdász, fényképész. Azt hiszem mindent leírtam.
Minden egyes légionárius nagyon szigorú alap- és további kiképzésben részesül, de szakosító oktatásban is részesül. Ezen a módon szerzik meg az ezredben végzendő munkához szükséges képességet, és így magas szinten tartható a tudás.
Ejtőernyős kiképzés- mesterlövészek–
Ahogy a legionárius befejezte a négy hónapos alapkiképzést Castelnaudaryban és a 2 EP-be jelentkezése után, a calvi ezredtámaszpontra küldik.
Ahogy megérkezik a Raffalli táborba, az ejtőernyős tanfolyamra kijelölt tizedes „fogadja”, majd a szállására viszik. Tanfolyamokat rendszeresen tartanak, és megtartásuk nem függ a jelentkezők számától.
A tanfolyam egyrészt többféle fizikai erőnléti tréningből áll. Fejlesztik tovább a felsőtestet, ugyanis az ejtőernyő irányításához ez szükséges. Egy-egy katonának igencsak meg kell dolgozni azért, hogy megfeleljenek az ejtőernyősökkel szemben támasztott magas erőnléti követelménynek.
Ahogy a legionárius elméletben elsajátította a felszerelés használatát, megkezdődik a gyakorlati oktatás.
Ahogy hat ugrást teljesített a katona, megkapja ejtőernyős jelvényét. Calvi- ban van az ejtőernyős képzés, mivel csak néhány kilométerre van a kifutópálya, épp ezért nagyon gyakoriak a kiképzések ( a földet érés sokszor elég érdekes).
Akkor, ha megélénkül a szél a sziget másik oldalán lévő ledobóhelyet használják. Első szakasz a kiképzésnél a felszerelés helyes használata, ennek a megismerése (addig, míg a gyakorlat nem lesz automatikus).
Megismerik az ejtőernyő minden részét, megtudhatják, mit kell tenni, ha valamelyik alkatrész tönkremegy, miközben ő az ernyőn függeszkedik.
Maga a kiképzést nem is lehet összehasonlítani a Magyarországi ejtőernyős kiképzéssel. A pontos földet, érést el kell sajátítani.
A főnök megmutatja, hogy hogyan kell leszállni, amit a katonának rendszeresen kell gyakorolnia. Kétheti gyakorlás után (melyet futás és erőnléti edzés egészít ki) az újoncokat alkalmasnak tekintik az első ugrásra.
Ezt követően felszállhatna a francia légierő repülőgépére. A kiképző általában parancsot ad az éneklésre, egy részét a szokás miatt, másrészt azért, hogy eltereljék a figyelmüket arról, amire készülnek.
Az ugrás helyétől néhány kilométerre a fedélzeti ugrásvezető utasításokat ad. Az ejtőernyősök a repülőgép oldalajtói felé haladnak.
Beakasztják a kioldózsinórt, amely automatikusan kioldja az ejtőernyőt és kirántja a hordzsákjából, amint az ejtőernyő és a kioldózsinór közötti összeköttetés feszessé válik.
A hat ugrás sikeres teljesítése után a kiképzőközpont parancsnoka átadja a legionáriusnak az ejtőernyős jelvényt, egy magasrangú tiszt pedig az újonc vállához erősíti az ezred vállszalagját.
A 2 REP tudtommal öt századból áll, mindegyik különböző bevetésekre alkalmas. A kiképzés végén „megkérdezik”, hogy melyik egységnél akar szolgálni, de oda kerül ahova vezénylik. Kivétel, ha az első 5-ban benne vagy.
A 2 REP 1. századának szakosodásai – mesterlövészek-:
tankelhárítás, éjszakai hadviselés, városi hadviselés (helikoról leereszkedés épületekre- kutyák alkalmazása) –pl volt Jugoszlávia, Franciaország, Hammelbug
A behatolásnál különböző robbanószereket használnak (pl. egérlyukak robbantása). Ehhez a századhoz tartozik a zavargások megszüntetése, tüntetések feloszlatása.
Az első század 5. szakasza viseli gondját a kutyáknak, és a kiképzésüknek.

Többek között ők látják el az épületek és a személyzet őrzését is (14 fő). A kutyákat az ellenség lefegyverzésére, felkutatására, zavargások leverésére használják.
2 REP 2. százada a hegyvidéki hadviselésre szakosodott. – mesterlövészek–
Képesek a hegyvidékek szélsőséges időjárási körülményei között harcolni, ezért a 2. század egységei különösen szívósaknak számítanak a 2 REP- en belűl.
Ezek a legionáriusok egy három hetes tanfolyamon szerzik meg azt a tudást ami ide szükséges (Brevet Alpon Militari).
A BAM vizsga a Cinto- hegy nyári hegymászása.
A legionáriusok 15 kilométert kell megtegyenek, kevesebb mint három és fél óra alatt. Itt a szintkülönbség több mint 1000 méter.
Gyakori a kiképzés végén, hogy a katona elveszti eszméletét, vagy vénásan kap folyadékot, de volt olyan is aki nem élte meg, hogy átlépje a célvonalat.
A másik menetelés útvonala Sentier de Grande Randonnée (GT20). Ez 140 km- es „túraút. Azt hiszem ez a legnehezebb menetelés (talán rosszabb a pokolnál).
Nagyon rossz eredménynek számít, ha 8. napig tart az út. Azt hozzáteszem, hogy teljes menet felszereléssel történik a menetelés.
A 2. szakasz meg kell, szerezze a Brevet de Dkieur Militaire (BSM) oklevelet.
Itt az első héten meg kell tanulni síelni, majd a hegyvidéki hadviselést kell elsajátítani. A harmadik héten mind a kettőt együtt kell alkalmazni. A nehéz tesztek után a légionárius bevethető. Természetesen nem azt jelenti, hogy ezt követően nincsenek kiképzések, gyakorlatok!
2 REP 3. századának a partraszállás a specializálódása.
Feladatuk a felderítés a partszakaszok bevétele. A kiképzésnél el kell sajátítani a búvárkodást és a Zodiac gumicsónak használatát.
A búvárvizsga (Angers) letétele után, ami 13. hét elteltével tehető le – van, aki egy évig is jár búváriskolába, ahol már nagyon képzettek lesznek-. A búvárok egy sor rombolófeladatot, és felderítést hajtanak végre.
További kiképzések része a tengerbe ugrás ejtőernyővel repről, és helikoról, majd búvárbevetés tengeralattjáróból.
2.REP 4. százada- mesterlövészek–

A 4. századot romboló és mesterlövészszázad- nak nevezik a mesterlövészszázad elnevezés szerintem egyértelmű, a rombolás pedig a század megsemmisítési feladatait jelenti itt, amit főképpen az ellenséges vonalak mögött végeznek,
A század katonáit alaposan kiképzik többféle robbanószer, valamint az ellenség előre nyomulásának lassítását szolgáló álcázott akadályok használatára.
A kiképzés része az aknák alkalmazása (ottawai konvenció), és a felszedése – mesterlövészek-.
Az egység mesterlövészek szakosodása bizonyos mértékig magában foglalja a kisméretű fegyverek használatát is. Igaz, hogy a Minimi géppuska nem mesterlövésznek való, de a 4. századot bízták meg a rendszeresítés előtti teszteléssel.
Az ehhez a századhoz kerülő legionáriusok vagy a robbanószerek használatát, vagy a mesterlövészetet sajátítják el nagyon részletesen. Nagyon fontos a robbanószerekkel való biztonságos bánás, valamint az adott feladathoz szükséges műszaki ismeret.
A mesterlövészek-et megtanítják az álcázásra, rejtőzködés, továbbá a nagy távolságú lövészetre.
A népszerű hiedelmekkel ellentétben a mesterlövészek nem a szükségszerűen őstehetségek, akik úgy születnek, hogy kezükben a fegyver, és hallatlanul pontosan tudnak lőni. Úgy ítélem meg, hogy bárki meg tanulhat lőni, de…
Mikor a légiós elvégezte a tanfolyamot egy kilométernél nagyobb távolságban lévő ellenséges célpontot is képes megcélozni, ami már az első lövésnél is találatot eredményez. Mindemellett a mesterlövészt fel sem fedezik a rejtőzködésnek köszönhetően.
A Francia Idegenlégió nagyra becsüli a mesterlövészeit, mivel rendkívüli eredményeket hoztak a közelmúltban. A mesterlövészek-nek a háttérben maradás is a feladatukhoz tartozik.
A mesterlövészek igen kis csoportja a különleges csoportokkal együtt nem vonultak vissza a NATO csapatok fő hadtestével (szarajevó) hanem a helyszínen maradtak, az ellenzéki vonalak mögött, hogy zavarják az előrenyomuló csapatokat.
Helyesnek bizonyult az a gondolat, hogy több órával késleltetik a mesterlövészek az előrenyomulást, mielőtt maguk is visszavonulnak.
Az 5. század. Ezt a századot 1994- ben karbantartó egységként hozták létre.
Egyedül a 2 REP ezredében van ilyen század. Ennek a századnak a tagjai mind harci egységek veteránjai, és számos területen rendkívül képzett katonák.
Például: járműkarbantartás, híradó berendezések javítása stb. Ezen század katonái a gyalogság megerősítésére is bevethetők, ha az ezrednek erre szüksége volna. Természetesen erre nagyon kicsi az esély. Mivel az 5. század nagyon sokoldalú, ezért az alapítás óta az ezred számtalan bevetésén igénybe vették.
A század legfontosabb része az osztag, ami a 2 REP speciális feladataihoz szükséges felszerelést gondozza (Section de Réparation, d’Entretien et de Pilage de matériels des Parachutage –SREPP).
A SREPP mintegy 20 000 ejtőernyőt ad ki évente, melynek gondozásáért és előkészítéséért felel. A SREPP-ben 21 teljes munkaidőben foglalkoztatott altiszt és legionárius dolgozik, de a 2 REP öt harci alegységének katonáit is kiképzik ejtőernyő karbantartásra.
A tanulóknak két hónapra van szükségük az ismeretek elsajátításához. Öt-hétig az ejtőernyők karbantartását és összehajtását tanulják, majd egy hónapig a gyakorlatban alkalmazzák a tanultakat. Az első, használatra előkészített ejtőernyőt azután a tanulónak adják ki, akinek gyakorlóugrást kell végeznie vele.
Ez az eljárás biztosít, hogy a tanulók nagyon pontosan odafigyeljenek arra, amit tanítanak nekik, és erősíti a 2 REP minden katonájának a bizalmát, hiszen tudják, hogy az ejtőernyőt olyan társuk készítette elő, aki kész lenne maga is kiugrani vele a repülőgépből.
Amennyiben a tanuló jól végezte a feladatát és épségben földet ért, képesített hajtogatónak számít. Attól függetlenül, hogy meg kapta valaki a képesítést, nem jelenti azt, hogy vége a képzésnek. A későbbiekben az- az elvárás, hogy hat óra alatt 27 ejtőernyőt kell hajtogatni, és becsomagolni. Miután ezeknek megfelelt az új hajtogató, visszatér a századához.
Compagnie d’ Éclairage et ’ AppuiEz a század nehéz tűzerőt biztosít, és speciális felderítést végez a 2REP számára. – mesterlövészek–
Az alábbi osztagból áll: tankelhárító, aknavetős, törzsvezetési és GCP felderítő.
A század kiképzése nagyrészt a nehézfegyverek leghatékonyabb alkalmazását szolgálja,de az ezred felderítő osztaga teljesen motorizál, és katonái a járművek leghatékonyabb használatát is elsajátítják. A század tagjai ezen kívül megtanulják az álcázást és a rejtőzést, ami nélkülözhetetlene a feladatukhoz.
Továbbá a világ minden tájáról való katonai felszerelés azonosítását. Minden jármű nehézgéppuskával van felszerelve, ezért ezeknek a kezelését is el kell sajátítani, bár ezek nagy részét a szokványos kiképzés során elsajátítják a legionáriusok.
A század, talán a 2 REP leginkább specializált egysége az ejtőernyős különítmények harccsoportja (GCP). A 11. ejtőernyős dandár minden ezredének van GCP eleme. A GCP szakaszok, melyek mintegy 30 legionáriusból állnak, nem számítanak teljes értékű különleges egységnek (COS), de nehéz megbízatások végrehajtására kiképzettek.
A GCP-k és a COS közötti viszony megfeleltethető az amerikai hadsereg US Army Rangers és Delta Force egységei vagy a brit Parachute Regiment és Spcial Air Service közöttieknek. A GCP egységek a 11. ejtőernyősdandár gyorsreagálású egységei, amelyek rövid időn belül bevethetők.
A GCP fő feladata a légi behatolás segítségével végzett felderítés, melyhez HALO vagy HAHO technikát alkalmaznak. – mesterlövészek–
Amint a nevében is benne van a HALO ugrás során az ejtőernyős nagy magasságban, hagyja el a repülőgépet, majd néhány ezer méteres zuhanás után nyitja ki az ejtőernyőjét. A HAHO- ugrásnál ezzel szemben röviddel az ugrás után nyitja ki az ejtőernyőt.
A HALO- behatolás célja az ellenség által történő vizuális vagy auditiv észlelés kockázatának minimalizálása, mivel rendkívül nehéz kivenni egy majdnem végsebességgel, kupola nélkül zuhanó ejtőernyőst, és lehetetlen a földről megállapítani egy 9000- 9500 m magasságban haladó repülőgépet.
A HAHO- behatolás a felfedezés kockázatának csökkentését célozza, és irányítható ejtőernyő használata révén a HAHO ugró a repülőgép elhagyása után jelentős távolságot tehet meg a siklórepülésben a célpontig.
A pontosság nagyon fontos a HAHO ugrónál, ezért gyakori, hogy az ugrót GPS készülékkel látják el. A HAHO támadás előnye abban rejlik, hogy a szállító repülőnek nem kell behatolnia az ellenség légterébe. A szállító repülőgép gyakran olyan magasságban repül, hogy lehetetlen legyen megkülönböztetni egy utasszállítótól.
A GCP tagjai mind tapasztalt legionáriusok, ahova újoncokat nem veszek fel.
Mivel nagyon sokoldalú a megbízás, ezért elvárható, hogy friss legionárius nem kerülhet a csapat tagjai közé. A GCP tagjainak csónakon vagy tengeralattjárón való behatolás végrehajtására is képesnek kell lenniük. A GCP- k háborús bűnösök felkutatását is elvégzik, továbbá terrorellenes szerepük is van, ahol túszmentési kiképzést kapnak.
Természetesen ez csupán csak néhány felsorolás a sok közül. Az 1., 2., 3., 4., század alapvető készségével bírnak.Elkell végezniük a sivatagi és a dzsungeltanfolyamokat. Ez az jelenti, hogy a GCP A VILÁGON A LEJOBBAN KÉPZETTEK KÖZÉ TARTOZNAK, és nagy részben hozzájárulnak a Francia Idegenlégió sikereihez.
Kommandós kiképzés
Erre a kiképzésre jelentkezhet bármelyik idegenlégiós.
A 2 REP 1. századához vezényelteket elég gyakran elküldik erre a tanfolyamra. A tanfolyam a Pireneusokban a kommandós kiképzőközpontban. A tanfolyamon rengeteg speciális ismereteket sajátítanak el. Például a közelharcot, a mászótechnikát, partraszállást stb.
Amikor az oktatásnak vége van, egy színlelt rohamban a gyakorlatban alkalmazzák a tanultakat. A kommandós tanfolyamból olyan legionárius kerülhet ki, aki a 2 REP valamennyi századában bevethető. A Légió olyan szerencsés helyzetben van, hogy tengerentúli létesítmények állnak a rendelkezésére, ahol különböző környezetben végezhetik a kiképzéseket.
A Légió dzsibuti támaszpontján megtanulják a sivatagi túlélés alapjait, valamint a fegyverek használatát. Itt a lőtávolság meghatározása a hőség miatti fátyolképződés és a szélben szálló homok miatt nehéz. Meg kell tanulni a sivatagban történő tájékozódást, meg kell ismerni a szélsőséges időjárást. A dzsungelkiképzés helyszíne Francia – Guyanában lévő támaszponton található.
Itt megtanulják az adott környezetben való túlélést, többek között a kígyók azonosítását, megtanulják, hogyan kerüljék el az állatok felingerlését sok esetben a kígyó ugyanolyan ideges, mint az ember.
Olykor az agresszív kígyókkal szemben a fegyver használata tűnik jó megoldásnak, de ez azzal a veszéllyel járhat, hogy felfedjük a hollétünket (ekkor van tré).
2000
mesterlövész, mesterlövész mesterlövész, mesterlövész, mesterlövész, mesterlövész, mesterlövész, mesterlövész, mesterlövész