Főcímek

Borzalmas ezerarcú kór, a szklerózis multiplex

A szklerózis multiplexben (SM) való együttélés egy kicsit hullámvasút lehet, különösen akkor, ha izomgörcsöt is dob ​​a keverékbe. Diagnózis sclerosis multiplex. ezerarcú. Zsibbadás. Cél.


Vannak olyan betegségek, amelyek előtt a biológusok, immunológusok, járványtani szakemberek, genetikusok, gyakorló orvosok egyaránt értetlenül állnak. Ilyen az ezerarcú kór is.

Az ezerarcú kórnak nemcsak az az oka, hogy bizonyos betegségek igen változatos formákban jelennek meg.

Ahogy mondani szokták, „ahány beteg, annyi tünet”.

Az is, hogy az ilyen rejtélyes eredetű kórok kiváltó okára, okaira, mind ez idáig nem sikerült a kutatóknak „rátalálniuk”.

Egy testi vagy akár lelki kór eredete meddig ismeretlen?

Addig amíg a megelőzéséhez, gyógyításához szükséges patikaszert, vagy védőoltást nem sikerül kifejleszteni, majd iparszerűen előállítani.

A világon mintegy kétmillió, Magyarországon mintegy 10-12 ezer szklerózis multiplexes (SM) beteg él – többségük fiatal és középkorú nő -.

Mindenki reménykedik abban, hogy belátható időn belül a kutatók kiderítik e megbetegedés okát.

Ennek függvényében „megalkotják” a leghatékonyabb gyógyszert, a gyógyításához alkalmazható terápiát.

Homemode.hu

A szklerózis multiplexet a szakemberek a „titokzatos”, az „ezerarcú” jelzővel illetik.

Mindezt annak ellenére, hogy a kórfolyamat lezajlásával ugyan ma már többé-kevésbé tisztában vannak a szakemberek. Magát a betegséget kiváltó tényezők ma még ismeretlenek a kutatók előtt is.

Ez az oka annak, hogy a szklerózis multiplexet ma még gyógyítani nem, csupán kezelni tudják a doktorok.

Ami jelenleg ismert a tudósok és a gyakorló orvosok előtt az ezerarcú kórral kapcsolatban.

A központi idegrendszert érintő, ún. autoimmun gyulladásos megbetegedésről van szó.

Vagyis egy olyan folyamatról, amelynek során „valamilyen” okból az addig a feladatát jól ellátó immunrendszer saját testanyaga ellen fordul.

A szervezetet megtámadó vírusokat, baktériumokat kellene megcéloznia. Inkább a központi idegrendszer (agyvelő, gerincvelő) idegsejtjeinek nyúlványait védő velőshüvelyt (myelinhüvelyt) veszi ostrom alá.

A velőshüvely a támadás következtében újra és újra megsérül, majd lebomlik.

Így az idegsejt egy csupasz, működésében bizonytalan villanyhuzalhoz válik hasonlóvá, amely esetlegesen továbbítja az áramot. Azaz – idegsejtről lévén szó – az ingerületeket.

Mivel az idegsejt támasztószövettel igyekszik beburkolni a védtelen idegszálat, kemény, heges védőburkot képez a károsodott velőshüvely körül.

Szklerotikus gócképződésnek tudható be, hogy az idegrendszerben káros, heges gócok alakulnak ki. Itt kemény dúcok lassítják vagy egyenesen blokkolják az ingerületátvitelt.

A betegség lefolyása és megnyilvánulása változatos, mert a tünetek is egyénről egyénre különbözőek. Aszerint, hogy az adott páciens idegrendszerének mely pontja, pontjai sérültek és milyen mértékben.

Előfordulhat, hogy a góc jelenléte semmilyen problémát nem okoz. (pl. a nagyagy egyes területein csak MR-vizsgálat segítségével lehet felderíteni a heges elváltozást)

Más esetben viszont a tünetek hirtelen és súlyos elváltozásokat okozhatnak.

Látási, egyensúlyproblémákat, végtaggyengeséget. Zsibbadást, vizelet-visszatartási problémákat, esetleg részleges bénulást is (ez utóbbi tünet a gerincvelőben keletkezett sérülésre utalhat).

A beteg állapotát és a betegség kimenetelét nagymértékben befolyásolja továbbá, hogy a szervezet milyen gyakran fordul „önmaga ellen”. Milyen gyakran következik be az idegrendszerben további károsodás (amely mindig állapotromlással, ún. shubbal jár együtt).

A szklerózis multiplex tünetei változatosak

Egyes betegek, akik akár évtizedekig is képesek együtt élni e kórral drasztikus állapotromlás nélkül.

A sclerosis multiplex alapkezelése immunmodulátorokat és immunszuppresszánsokat alkalmaz , amelyek csökkentik a fellángolások gyakoriságát. ezerarcú

Addig olyan SM-es is akad, aki néhány év alatt botra támaszkodó vagy tolókocsis mozgássérültté válik a shubok gyakori megjelenése miatt.

Az SM – a tapasztalatok szerint – általában két formában zajlik le. Igen gyakori az ún. szakaszosság, azaz, hogy a romló és javuló stádiumok váltják egymást.

Egy-egy zuhanásszerű állapotromlást – a legtöbb szklerózis multiplexesnél – egy tünetmentes periódus követ.

Amikor újra jelentkeznek a tünetek, azok részben már megmaradnak, a beteg állapota az évek, évtizedek során lassan és egyenletesen romlik.

Az SM-ben szenvedők másik, kisebb hányadánál az állapotromlás a kezdetektől érzékelhető és jelen lévő.

Azaz nincsenek ún. remissziók, nyugalmi vagy javulásra utaló időszakok.

Az autoimmun gyulladásos betegségnek eddig fel nem tárt titkai közé tartozik az is, hogy mi „indítja be” a kóros folyamatot. Miért csak a fiatal és érett felnőtt korban jelentkeznek az első tünetek.

Miért veszélyeztetettebbek a nők a férfiaknál, milyen genetikai háttér hajlamosít a betegség kialakulására, s milyen környezeti tényezők felelősek létrejöttéért.

Rejtély egyelőre a kutatók számára, hogy miért gyakoribb a mérsékelt és hideg égövön élők körében, mint a délszaki tájakon élőknél.

Ugyanakkor az már bizonyítottnak látszik, hogy egy valamikori vírusfertőzés elleni védekezésben „állítódott el” a szervezet természetes önvédelmi képessége.

A kórokozó ellen termelt pusztító anyagok a gyógyulást követően is aktívak maradtak. A hajdani betolakodóra hasonlító, ám a szervezet egészséges működése szempontjából fontos fehérjék ellen fordultak.

Kutatási adatok támasztják alá az alábbiakat:

  • a negatív stressz,
  • a szélsőséges időjárási hatások (erős meleg és hideg, láz, napozás), a vírus- és egyéb kórokozók okozta fertőzések, a műtéti beavatkozások –
  • az olyan behatások, amelyek megzavarhatják a szervezet saját védekezési mechanizmusának egyensúlyát – „kedveznek” az SM-ben szenvedőknél a shubok kialakulásának, az állapotromlásnak.

A betegséget ma még meggyógyítani nem lehet. A különféle tünetek gyógyszeres kezeléssel, egyénre szabott gyógytornával, aktív életvitellel mérsékelhetők, illetve az állapotromlás késleltethető.

Ezért is van jelentősége az SM korai felismerésének, amely azonban nem egyszerű. A tünetek egyénileg változó megjelenési formáinak és a más betegségekhez hasonlító tünete miatt.

Szerteágazó vizsgálatok, korszerű diagnosztikai eszközök szükségeltetnek ahhoz, hogy a szklerózis multiplex tüneteit elkülönítsék más krónikus bajok tüneteitől.

Minden kétséget kizáróan kiderüljön:

valóban erről az autoimmun megbetegedésről van-e szó, milyen pályarendszereket érint a kór az idegrendszeren belül, s mi a betegség prognózisa.

Csak ezen vizsgálatsorozat után (amely laboratóriumi, érzékszervi, mágneses rezonancia rétegvizsgálatokból áll), tudja eldönteni a szakorvos, milyen gyógyszeres kezelésre van szükség.

Súlyos esetekben a rövid ideig tartó szteroid adagolása lehet a megoldás.

Ezen hatóanyag segítségével a szerepet tévesztett immunrendszer működése visszaállítható, a mielinhüvely leépülése fékezhető, a velőshüvely regenerálódása befolyásolható.

Az állapotrosszabbodás megfékezésében, a shubok létrejöttének késleltetésében egyaránt szerepük lehet a korszerű gyógyszereknek.

Pl. az új generációs béta-interferon készítménynek. Ezeket a beteg injekció formájában önmagának tud beadni, akárcsak a cukorbeteg az inzulint.

A megfékezésben segíthetnek egyes vitaminok és nyomelemek pótlása, és a kímélő életmód.

A szklerózis multiplexes betegeknél különösen nagy befolyással van a páciens állapotára, a betegség kimenetelére:

Az ezerarcú kór pozitív életszemlélet, a terápiában való aktív részvétel.

Ennek elsajátításában segítenek az ország minden nagyobb településén megtalálható civil szervezetek, az SM-klubok.

A szklerózis multiplexes betegek lelki támogatásának nagy jelentősége van, mert az e kórral együtt élni kényszerülők szellemileg általában teljesen frissek.

Szellemi képességeik épek. Betegségük kimenetele, életminőségük megőrzése szempontjából sem mindegy, hogyan tudják munkaképességüket, aktivitásukat megőrizni.

A leggyakrabban felmerülő kérdések az ezerarcú kórral kapcsolatban:

• Kaphatnak-e az SM-ben szenvedők védőoltást az influenzás időszakban?

• Fájdalmas-e ez a betegség?

Segíthet-e a speciális diéta a betegségben?

A kiegyensúlyozott táplálkozás e betegségben szenvedők esetében is fontos.

A telítetlen zsírsavak (hidegen préselt növényi olajok az állati eredetűek helyett) rendszeres fogyasztása azonban jótékony hatású lehet.

• Segíthetnek-e az otthoni mozgásgyakorlatok, a gyógytorna a mozgás minőségének megőrzésében, a mozgáskorlátozottság megelőzésében?

• Öröklődik-e a betegség?

• A meleg kádfürdő, a nyári hőség, a láz állapotrosszabbodást idéz-e elő az SM-es betegnél?

Ez is érdekelhet, kattints ide.

Jó egészséget kívánok!

Ezerarcú, Ezerarcú, Ezerarcú, Ezerarcú, Ezerarcú, Ezerarcú, Ezerarcú, Ezerarcú,

Kapcsolódó képek:

Vélemény, hozzászólás?