A gyógymasszázs-t főként a beteg testrészen, de a teljes testfelületen is végzik. Hatására enyhül, tartós kezelés után teljesen meg is szűnhet a fájdalom.
Az orvos utasítására végzett gyógyító jellegű, rehabilitáló rendszeres kezelés, melyet lehet különféle fizikoterápiás kezeléssel, valamint gyógytornával társítani. A svéd masszázs fogásain alapszik emellett ebbe a kategóriába soroljuk a szegment-, kötőszöveti- és a csonthártyamasszázst.
Szegment masszázs egyes szervek azonos gerincvelői szegmentumból nyerik idegi ellátottságukat, és így funkcionális kölcsönhatásban állnak egymással. Egy szerv megbetegedésekor az azonos szegmentumhoz tartozó bőrfelületen, izmon, ízületen és idegeken elváltozás jelentkezik.
A szegment masszázs célja, hogy a megfelelő szegmentumokra kifejtett hatással a betegséget fenntartó reflexkört megszakítsa, és a szegment szöveti állapotában kialakult kóros funkciózavart normalizálja.
Kötőszöveti masszázs
A kötőszövet szerepe többrétű. Részt vesz a szervek táplálásában, raktározásban, védelmet nyújt a különféle mechanikai és fizikai ártalmakkal szemben. Duzzadó és sorvadó képességét könnyen változtatja. Ezek a tulajdonságok képezik a gondolati hátterét a kötőszöveti masszázsnak.
Elizabeth Dicke német gyógytornásznő alsó végtagi érszűkületben szenvedett. A melléktünetként jelentkező derékfájdalmait a keresztcsont felett végzett “húzó fogásokkal” igyekezett enyhíteni, amikor alsó végtagjaiban bizsergést, átmelegedést érzett.
Ezt a kezelést többször megismételte, így nem kellet megműteni a lábait. Tapasztalatai alapján kidolgozta és bevezette a kötőszöveti masszázst, mint új kezelési módot. E módszer nem kellemes ám hatékony.
Csonthártya masszázs
Ez az eljárás Vogler nevéhez fűződik.
A test azon részein masszírozza a csonthártyát, ahol a csontot nagyobb izomréteg nem borítja. A kívánt terápiás hatást a kezelendő felületre gyakorolt szisztematikus nyomás kifejtésével éri el a masszőr.
Mivel a csonthártya gazdag idegvégződésekben és igen érzékeny a nyomásra, ez a masszázsfajta nem tartozik a kellemes kezelések közé.
A Gyógymasszázs, más néven orvosi masszázst, legtöbbször más gyógyító eljárással együtt használják (gyógytorna), de önálló kezelésként is alkalmazható.
A kezelést a gyógymasszőr az orvossal együttműködve végzi.
Mozgásszervi és reumatológia problémákat eredményező izomgörcsök, izomspazmusok, myalgiás csomók, húzódások és egyéb rendellenességek manuál-terápiás lazító, feloldó, fájdalom csökkentő és mozgás javító, testre szabott kezelése.
A fent felsorolt kezeléseket felkészült szakképzett gyakorlott gyógymasszőrök végezhetik!
A leggyakoribb a derékfájdalom, a lumbágó Szinte mindenkinél a panaszok kezdetben mindkét oldalon vagy csak az egyik oldalon jelentkeznek.
A fájdalom a legtöbb esetben oka lehet a kopott, vagy károsodott porcos-szalagos passzív stabilizáló elemek túlterhelése vagy a stabilizáló törzsfűző izomzat gyengesége, gyenge minősége.
Amikor túlterheljük akkor helyi gyulladáshoz vezethet, ami az idegeket érintve derék vagy lesugárzó alsó végtagi fájdalmakhoz vezet.
A helyi vagy lokális derékfájdalom még erős formában sem jelent sürgősségi beavatkozást, a legtöbb esetben konzervatív kezeléssel megszüntethető esetleg csökkenthető.
Az akut derékfájás.
Ezt nevezzük általában becsípődésnek. Ebben az esetben a tünetek gyorsan esetleg egy mozdulatra, vagy terhelést követően néhány napra alakulnak ki.
Ekkor az ágynyugalom csak rövid ideig javasolt, inkább a fájdalmat nem okozó mozgásokra szólítom a gyógyulni vágyót .Masszásommal, masszázskrémjeimmel alkalmazom a gyulladáscsökkentést, izomlazítást, manuálterápiát.
Mivel a panaszok hamar, és sokszor maguktól is múlnak, sokan hajlamosak elhanyagolni az utókezelést, ami igazán nagy hiba!
Általában fiatal korban azt mondják, hogy nem számít, úgy is elmúlik! Sajnos ez nem felel meg a valóságnak, ezért mindenkinek azt javaslom, hogy ne hanyagolja a jelentkező fájdalmat.
Krónikus, vagy idült derékfájásról akkor beszélünk, ha a panaszok 5-6 hónapja vagy régebben fennállnak.
Ennek a kezelése komplex, ez már több szakember összehangolt kezelését igényli. Különálló kezelések nem oldják meg a problémát, de együtt kiegészítik illetve felerősítik a másik hatását.
Visszatérő, vagyis intermittáló derékfájásról akkor beszélünk, ha a fájdalmas tünetek rendszeresen visszatérnek panaszmentes. Esetleg, kisebb panaszokkal járó átmeneti periódus után.
Fedezd fel a Gyógymasszázs csodáit az általános egészségjavítás és kikapcsolódás érdekében! 🌟
Merülj el az orvosi masszázs birodalmában, ahol a speciális technikák csodákat tesznek az izmokkal, ízületekkel és szövetekkel. Emelje fel közérzetét a jobb keringéssel és izomzattal.
A Gyógymasszázs ölelésével enyhítheted a fájdalmakat, sérüléseket, stresszt és szorongást.
Fedezd fel a megújulás végső oázisát!
gyógymasszázs, gyógymasszázs, gyógymasszázs, gyógymasszázs